Float like a butterfly, sting like a bee...

Nem szeretek úgy ébredni, hogy utálom az egész világot és az összes embert. Ma mégis így történt. És ilyenkor jópofát kell vágni, úgy kell tenni, mintha minden rendben lenne. Pedig nincs. Tökéletesen anti-szociális vagyok.

Reggel forgatás, idős nénik-bácsik beszéltetése, és közben kideríteni kit, mennyire zavar a légszennyezettség. Király. Jobban nem is indulhatna a napom. Ám van egyetlen dolog, ami ma mégis mosolyt csalt az arcomra. Több hetes, hiábavaló üldözés után, (egészen véletlenül) mégis találtam kicsiny városunkban egy üveggel az egyik kedvenc parfümömből. Annyira jó. Tök happy lettem. Clinique Happy. De persze csak kb. öt percre, mert rájöttem, a nap további része is ugyanolyan sz*r lesz, mint a vásárlás előtti. Éljen a pozitív hozzállás!

Ma reggel elpakolt. Minden visszaáll a régi kerékvágásba. Mostmár biztos vagyok benne, hiányozni fog. Köszi Csuti az egy hetet, a könyvet és a képeket.

Tegnap rám tört a vásárlási láz. Ez olyan csajos dolog, vagyis rám nem igazán jellemző. Csutival elindultunk praktiker-obi túrára, hogy nézzünk pár dolgot újdonsült lakásába. Mondanom sem kell, vásároltunk. Probáltál már egy legalább két méter hosszú, fél méter széles szekrénylapokból álló csomagot betuszkolni egy trabantba? Elég mókás tud lenni. Persze pár perces röhögőrohamok és némi kurvaanyázás után természetesen sikerült. Küldetés teljesítve, csomag a kocsiban, velünk együtt. Mikor már a közöttünk lévő ideiglenes választófal szétb*szta az öklünket (mert csak ilyen áron tudtuk bekötni a biztonsági övet), észrevettük, az obiskocsit ott hagytuk a parkolóban. Újra sírvaröhögés, kocsiból kegyetlennehezen kimászás, csak hogy a százasomat ne hagyjam ott, majd saját magam visszaoperálása az eddig sem túl nagy beltérrel rendelkező autóba. Újabb 5 perces röhögőroham. Miután szerencsésen megoldottuk az először megoldhatatlannak látszó problémát, rájöttem, néhány csajos ruhadarabra lenne szükségem. Ne kérdezzétek, miért, csak úgy rám jött. (Na, persze lehet, hogy közre játszott a ma reggeli kiöltözőssajtótájékoztató is.) Este 8-kor hol talál az ember lánya ilyen cuccokat? Igen, a plázában. Gyors terepszemle, hol, mi van, aztán vissza a nyerő boltba. 15 perc ruhapróba, döntés, majd fizetés után, két szatyor új cuccal távoztunk. Dehát nem lehet csak így lezárni az uccsó közös esténket. Gyors teszkótúra, egy kis bor, egy kis kóla, hangos röhögés a sorok között. Sokan valószínűleg azt hitték, nem vagyunk teljesen tiszták, de ez minket sosem érdekelt. Most sem. Trabitaxi haza, otthon kezdődhetett az ivászat. Szeretjük a boroskólát. Főleg én. Főleg otthagyni. Mert miközben Csut pakolt én ismét kómába estem, és feladtam a dolgot. Már megint. Sorry...

Asszem 3 dolog van, ami említésre méltó volt a hétvégén.

1.: Eszméletlen jó idő volt. :) Imádom a napsütést, szeretek fotoszintetizálni, engem ez éltet. Mikor csak hunyorogva tudsz nézelődni, de mégis élvezed, mikor az arcodhoz érnek a nap melegítő sugarai és mikor minden szembejövő arcán ugyanazt az örömöt látod. Szeretem a tavaszt.

2.: Szombat este ellátogattunk a PeCsába, ugyanis 15 éves lett a FreshFabrik. Ismételten kihasználtuk a kicsi Clio meglétét és Ádámmal nekiindultunk a naaagy fővárosnak. A mostani utunk célját könnyebben megtaláltuk, mint a pesti tréning színhelyét pár hete, de már rutinosak vagyunk. (vagy csak Ádám jól kezeli a térképet) Az út legfontosabb momentuma mégis az, hogy kiderült: biztonsági övvel is lehet sört nyitni. Nem egyszerű ugyan (látva utastársam erőfeszítéseit), de kivitelezhető. A koncertet nem részletezem, majd belinkelem, ha a kollégám megírja saját blogjába. Bár akadtak "mindenféleképpenmegkellemlíteni" arcok a bulin, de az ő bemutatásukhoz egy éjszaka is kevés lenne.

Ezúton is köszönöm Ádámnak az élményt!

(Nem linkelem be, amit írt, mert nincs értelme. Kb. egy mondattal lerendezte. Vagy nem hatotta meg annyira a koncert, mint engem, vagy szóhoz sem jut...)

3.: Győzött a Szolnoki MÁV-Mondi a Fradi ellen: 2-1 :) Jók vagytok fiúk, gratulálok Szalai Botondnak!

+1.: Így megstukkolni valamit... Épp a minap szúrtam ki, hogy Csuti mindenféle fejlehajátás nélkül elfér a galéria alatt. Úgy tűnik elkiabáltam a dolgot... Épp nagy készülődésben volt, mikor nekiindult a galária alatti szekrénynek. Csak egy dologgal nem számolt, a kerettel, mely kb. 5 centivel alacsonyabban van, mint maga a galéria. Ekkor hatalmas koppanás, Csuti hátrál, nekem végem. Indul a sírvaröhögés. Levegőt nem kapsz, rekeszizom görcsbe rándul, a könnyek pedig csak úgy folynak a szemedből. Próbált annyival segíteni a helyzetemen, hogy bemenekült a fürdőszobába, de ettől csak még jobban röhögtem.

Köszi Csut, feldobtad a napomat. De azért reméljük, nem marad nyoma! :)

Ja, és egy plusz info: Szép nap volt ez Szolnoknak. Este az Olaj is nyert! :)

"Szerintem félelmetes. Mármint az a bizonytalanság, mikor nem tudod, hogy mi van... És mikor már a szemedet szúrja ki... Félelmetes!"

Na, valami ilyesmit érezhet az ember, mielőtt rájön, hogy valaminek vége. De persze erre már csak akkor jön rá, mikor arra is rájön, hogy annak a bizonyos dolognak vége. Mert utólag mindig olyan baromi okos az ember. De vajon mikor jövünk rá, hogy tényleg vége? És egyáltalán miért van az, hogy annyiszor érezzük, vége? Aztán mégis kezdődik előről és emiatt egyszer újra vége lesz. Egy dolog hányszor fejeződhet be az ember életében? Vagy ilyenkor nem is fejeződik be igazán? És mikor tudjuk, hogy végérvényesen befejeződött? Egyáltalán van különbség, hogy valaminek vége, vagy befejeződött?

Talán sosem fogom megtudni...

Pár napja érkezett egy vadiúj lakó a házba. Pontosabban az én lakásomba. Az átmenetileg homelessé vált Csutit befogadtam. Többen megkérdezték, hogy: miért? Hiszen nemrég költöztem el az exlakótársamtól, erre most megint megosztom az életem egy másik emberrel. De ez más. Most segíteni szerettem volna rajta, és ez tűnt a leghelyesebbnek. Egy percig sem gondolkoztam a dolgon. Ráadásul tök jól kijövünk, és még Gonzot (a harci ebet) is megszerette. Ami egyébként nem nehéz, de most nem ez a lényeg. Szeretek egyedül élni, de azt is szeretem, hogy esténként eldumálgatunk, közben elborozgatunk. És Csuti ilyenkor rajzol. Mert imád rajzolni. A szobám falát is az Ő képei díszítik. De úgy tűnik, pár nap, és ennek vége, mert talált lakást. Asszem, hiányozni fog, ha elköltözik...