Float like a butterfly, sting like a bee...

Ma reggel elpakolt. Minden visszaáll a régi kerékvágásba. Mostmár biztos vagyok benne, hiányozni fog. Köszi Csuti az egy hetet, a könyvet és a képeket.

Tegnap rám tört a vásárlási láz. Ez olyan csajos dolog, vagyis rám nem igazán jellemző. Csutival elindultunk praktiker-obi túrára, hogy nézzünk pár dolgot újdonsült lakásába. Mondanom sem kell, vásároltunk. Probáltál már egy legalább két méter hosszú, fél méter széles szekrénylapokból álló csomagot betuszkolni egy trabantba? Elég mókás tud lenni. Persze pár perces röhögőrohamok és némi kurvaanyázás után természetesen sikerült. Küldetés teljesítve, csomag a kocsiban, velünk együtt. Mikor már a közöttünk lévő ideiglenes választófal szétb*szta az öklünket (mert csak ilyen áron tudtuk bekötni a biztonsági övet), észrevettük, az obiskocsit ott hagytuk a parkolóban. Újra sírvaröhögés, kocsiból kegyetlennehezen kimászás, csak hogy a százasomat ne hagyjam ott, majd saját magam visszaoperálása az eddig sem túl nagy beltérrel rendelkező autóba. Újabb 5 perces röhögőroham. Miután szerencsésen megoldottuk az először megoldhatatlannak látszó problémát, rájöttem, néhány csajos ruhadarabra lenne szükségem. Ne kérdezzétek, miért, csak úgy rám jött. (Na, persze lehet, hogy közre játszott a ma reggeli kiöltözőssajtótájékoztató is.) Este 8-kor hol talál az ember lánya ilyen cuccokat? Igen, a plázában. Gyors terepszemle, hol, mi van, aztán vissza a nyerő boltba. 15 perc ruhapróba, döntés, majd fizetés után, két szatyor új cuccal távoztunk. Dehát nem lehet csak így lezárni az uccsó közös esténket. Gyors teszkótúra, egy kis bor, egy kis kóla, hangos röhögés a sorok között. Sokan valószínűleg azt hitték, nem vagyunk teljesen tiszták, de ez minket sosem érdekelt. Most sem. Trabitaxi haza, otthon kezdődhetett az ivászat. Szeretjük a boroskólát. Főleg én. Főleg otthagyni. Mert miközben Csut pakolt én ismét kómába estem, és feladtam a dolgot. Már megint. Sorry...