„A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.”
Szerintetek...
Szeszti:
Most én is így érzem... (2012.05.17. 16:08)eltűn(őd)és
Szeszti:
ÉS ez egy nőnapi post... szép. :D <3 (2012.03.10. 06:55)Megfejtődött
Gondolkodtatok már azon, kik és miért olvassák a blogotokat? Én bizony sokszor... Most is ezen töröm a fejem.
Persze vannak azok az emberek, akik ismernek, esetleg még szeretnek is, és szívesen olvassák, amiket írsz. De ott vannak azok, akik nem ismernek. Akik számukra idegen emberek bejegyzéseit olvasgatják nap, mint nap. De miért? Mert találnak egy-egy olyan momentumot az életünkben, ami hasonlít az övékre? Vagy mert esetleg tetszik nekik, amit csinálsz? Talán csak egyszerűen érdekli őket más élete?
Vannak olyan pillanatok, szituációk az életben, miket észrevétlenségükben kell megragadni, elraktározni. Átélni abban a szemvillanásnyi pillanatban...azt a szót, gesztust, érintést. Nem szóvátenni, nem megköszönni, némán megélni, mintha észre sem vennéd. Abban a pillanatban, hogy meg akarnám ragadni, magamnál tartani, élvezni még egy kicsit, elillan. Néha úgy érzem, mintha ki akarnám mondani a csöndet...ahogy kimondod a nevét, abban a pillanatban megszűnik. Te ölöd meg, mohóságból, beképzeltségből...mert meg akarod mondani, hogy igenis észrevetted és be akarod bizonyítani, hogy tudod, hogy mi az...és ahogy megpróbálod, már abban a percben, hogy kinyitottad a szád...el is tűnt. Annyira különleges, illanékony helyzetek ezek, melyek nagy odafigyelést, koncentrálást és érzelmi önmegtartóztatást igényelnek.
Offynak...
Szerintem léteznek "szappankapcsolatok"....mint egy nedves szappan. Tartod a két összezárt tenyeredben, szemléled, csodálod, de ahogy használni szeretnéd és jobban rászorítasz, kicsúszik a kezedből és elrepül. Feldúrsz sokmindent érte, aztán megtalálod egy távoli sarokban, piszkosan. Felveszed nagyon-nagyon óvatosan. Letisztogatod nagy odafigyeléssel, hosszas munkával, hogy egy ici-pici porszem se maradjon rajta. Örülsz és hálás vagy, hogy megint megtaláltad. Nézegeted egy darabig, hogy ugyan minden rendben van-e, nem sérült-e meg a nagy zuhanástól, nem maradt-e rajta bármilyen apró szennyeződés. Aztán úgy érzed minden rendben és e hosszas és kellemetlen tortúra után újra megpróbálod. De az eredmény sajnos ugyanaz. Eljátszod még párszor. Hiszel önmagadban, hogy meg tudod csinálni, egy ilyen dolog ugyan hogy foghatna ki rajtad. Kitartó és makacs vagy, minden elejtésnél tanulsz valamit, észreveszel egy-egy apróságot. Aztán megtanulod kezelni, óvatosan, nagy odafigyeléssel, rendkívüli türelemmel és óvatossággal. Tudod hol a helye és nem akarod mindig magadnál tartani. Végre arra akarod használni, amire való. Hosszas folyamat, de ha nagyon szeretnéd sikerül és eléred a végén a célod. Csak vigyázz, mert egy későbbi használatnál - ha nem voltál elég figyelmes és netán benne maradt egy apró kis tüske, mi belehatolt puha testébe - megszúrhat, váratlanul. Nem vagy rá felkészülve, hisz kívülről nem láthattad. De benne van és ha kopik a felülete, a felszínre kerül és megsérti a kezed. Óvatosan kell bánni vele...nagyon...hisz biztosan már csak akkor tarthatod a kezedben, ha kiszáradt....és egy száraz szappan ugyebár használhatatlan.
"Minden gyökeres változást megelőz egy passzív, egyet nem értő, de nem kihívó beállítottság az emberek részéről. Reménytelenül sikertelennek, megvertnek, elveszettnek kell érezniük magukat, hogy el legyenek szánva: szakítanak a múlttal és szerencsét próbálnak a jövővel..."
No, most éppen ez van. Az érzések stimmelnek, de most már az elszántság is megvan. Már csak bízni kell benne, hogy sikerülni fog. De mit beszélek... SIKERÜLNI FOG!! Hisz' sikerülnie kell. Szerencsém van, mert nem egyedül kell végigcsinálnom. Vele ez még könnyebb lesz.
Már csak arra van szükségem, hogy kizárólag ezzel foglalkozzak, és minden energiámat erre fordítsam, nem törődve más dolgokkal. Ez ugyan nem olyan egyszerű, mint gondoltam, de menni fog. Mert ennek is mennie kell!
Egyre több ilyen közösségi-ismerőskereső-mindenkifentvanakiszámít oldallal találkozom mostanában. Oké, bevallom a címben említett három oldalon én is fent vagyok, de asszem nem sokáig. Már volt olyan a történel(m)emben, hogy egy ehhez hasonló oldalról letöröltetem magam. Sőt! Már kettőről is.
De hogy pontosan miért is vagyunk fent, azt néha magam sem tudom. Hiszen akik tényleg számítanak, azokkal akármikor tudok beszélni, azoknak tudom az összes létező elérhetőségét, vagyis nincs szükségem rá, hogy az üzenőfalra kiírjam: xy, hívj fel! Vagy, hogy mi volt hétvégén, hétközben, vagy akármikor. Mégis fent vagyunk. Igen, mint említettem, én is. Miért? Mert... csak. Nem tudom megmagyarázni.
Viszont csak olyan oldalakon maradok meg, aminek tényleg látom némi értelmét. Oda szívesen kiteszem azoknak az embereknek a fényképét, akik fontosak nekem (igen, nézzétek meg, ott vagytok! :)), oda simán kiírom, hogy hol dolgozom, mivel foglalkozom, vagy mit csinálok szabadidőmben.
De nem regisztrálok vagy hívatom meg magam mindenhova eszetlenül. Mert nem attól leszek jobb ember, hogy mindenhol fent vagyok...
"Amíg nem kötelezed el magad, mindig jelen van a tétovaság, a visszavonulás lehetősége, a céltalanság. Minden cselekedetedre és kezdeményezésre érvényes az alapvető igazság, amelyet ha nem ismersz, számtalan ötlet és nagyszerű terv kárba vész: abban a pillanatban, amikor tényleg elkötelezed magad valamire, a gondviselés is megsegít. És minden elképzelhető dolog megtörténik, amelyek segíthetnek, olyanok, amelyek egyébként sohasem történtek volna meg. Az elhatározásból események áradata adódik, amelyek javunkra fordítanak minden elképzelhető eseményt, találkozást és anyagi segítséget, amelyekről álmodni sem mertünk volna, hogy utunkba kerülnek..."
"A munkának csak akkor van méltósága, ha szabadon választják..."
"Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni. Kezdj hozzá ott, ahol éppen most vagy, és használj bármilyen eszközt, ami csak a kezedbe kerül, hiszen a legjobb szerszámokat útközben úgyis meg fogod találni..."
Tegnap megvolt az első strandolás ebben az évben is. Jó volt, bár az árnyékok üldöztek minket, ennek ellenére most is volt min/kin mozizni. Apró hiányosságként megjegyezném, sem Börni, sem az öregasszonyfenekű úr nem volt sehol. Viszont ingyen mentünk be. :)
De a mai nap mindent vitt. Megjelent Börni, szemén napszemcsivel, nyakában az aranylánccal és a szájában pipával. Leúszott pár hosszt, és érdekes módon úgy távozott, hogy észre sem vettük. De ott volt! És ez a lényeg. Nélküle nem strand a strand. :) Mellesleg az idő is jobb volt, mint tegnap és még több mókás bácsit láttunk.
Az új kedvenc: az idős kora ellenére fiatal(abb), úszninemtudó hölgyeket tanító és elcsábító ÚR, akinek 25 $-os bájmosolya van, ami úgy világít, hogy megvakulsz! Szeretjük! :)
"Az élet NE egy sír felé vezető biztonságos út legyen, hanem bukfencezzünk végig rajta egy ÜVEG BORRALaz egyik kézben, egyCSOKIVALa másikban, és közben ordítsuk: MICSODA BULI VOLT!!!"
A Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint: gondatlanságból, tudatlanságból, lustaságból, feledékenységből, tévedésből eredő kifogásolható tett, eljárás, magatartás, amely rendszeresen káros következményekkel jár.
De ha direkt csinálom? Attól az még ugyanolyan hiba, mint amit véletlenül követek el.
Nem olyan régen sikerült mindkét változatát elkövetnem. Az egyiket sajnálom, a másikat nem. Attól függetlenül, hogy direkt csináltam, amit csináltam, még lehet hiba. De nem bánom. A másikat viszon igen: mert csak bambaságból követtem el. Ajj!!! Butalány!
Egy számomra is fura beszélgetés gondolkodóba ejtett...
Vajon tényleg van olyan, hogy lelki társ? És ha van, mit is jelent ez igazából? Ki számít annak? És egyáltalán miért?
Ő az... (?)
...ha van olyan ember, akinek tulajdonságaiban magadat látod? Ha rengeteg apróság van, amit mindketten szerettek és amiről ugyanúgy gondolkodtok? Ha úgy igazából nem is tudtok összeveszni? Ha a legboldogabb pillanataidban arra vágysz, hogy vele megoszthasd? Ha szomorú vagy, néha úgy érzed, csak ő tud segíteni? Ha látod rajta, hogy rossz passzban van, folyamatosan azon vagy, hogy felvidítsd? Ha azt szeretnéd, hogy minden problémájával hozzád forduljon? Ha bármennyire és bármivel is bánt meg, megbocsátod? Ha már csak az mosolyt csal az arcodra, hogy látod ő hív, vagy ő üzent? Ha vele/mellette tényleg IGAZÁN magadat adhatod? Ha sokáig nem találkoztok nagyon hiányzik? Ha előtte semmit nem tudsz eltitkolni? Ha nem szeretsz és nem is tudsz neki hazudni? Ha néha mindennél fontosabb a véleménye? És ha minden vágyad az, hogy boldognak lásd?
Akkor vajon tényleg ő az?
Ezek a tulajdonságok összességében a barátaimra érvényesek. De ha mindezek egyszerre jelennek meg valakiben? Akkor talán tényleg Ő az. A lelki társam...
"Amikor a barátság lángra lobban, akkor szerelemmé alakul, de tartós barátság nélkül a mély szerelem nem virágozhat. A mély szerelem nagyon más, mint az elvakultság, ami csak a felszínen lobog, s közben folyamatosan kétségek gyötörnek minket arra vonatkozóan, hogy vajon van-e az adott kapcsolatnak valamilyen igazi jelentősége. Bizalom nélkül a bensőséges viszony kárt szenved, és a szerelem nem tud nőni..."
"Talán nincs is olyan, hogy jó barát meg rossz barát - talán csak barátok vannak, olyanok, akik az ember mellett állnak, ha megsérül, és akik segítenek, hogy ne legyen olyan magányos. Talán értük mindig érdemes aggódni, reménykedni, őértük érdemes élni. Talán még meghalni is, ha úgy kell lennie. Nincsenek jó barátok. Nincsenek rossz barátok. Csak olyan emberek, akik házat építenek a szívedben..."
Annak idején, mikor az első kettő készült (rögtön, egymás után:)), azt mondta a tetováló srác, hogy vissza fogok még jönni. Kinevettem és közöltem, hogy: nem hiszem, annyira nem vagyok fanatik. Ehhez képest nagyjából pont egy évvel később ismét megjelentem a szalonban, két újabb tetoválás mintájával. Akkor megkérdezte, hogy nem akarok-e valami méretesebb mintát. A válaszom természetesen?! nem volt, de abban már akkor sem voltam biztos, hogy négynél megállok.
Most megint eljutottam arra a szintre, hogy szeretnék egy újabb tetkót. Hogy hova és mit? Éppen ez a nagy dilemmám. Rengeteg minta, szöveg, kép van, amit szívesen megcsináltatnék. De egyelőre sajnos nem tudom eldönteni, mi legyen. Egy biztos: ha meglesz a megfelelő, újra tű "alá fekszem". :)
- Addig meg lelkesen nézem a Miami Ink-et. Hátha megszáll az ihlet... -
"Reggel, elindulván a világba utcai ruháival együtt mindenki magára ölti a páncéljait is. Eleve védekezni akar mindenféle tüske, bántalom ellen. De mekkora öröm, ha valaki olyannal találkozunk, akinek jelenlétében legalább páncéljaink egy részétől megszabadulhatunk!"
Minden alkalommal mikor ezt végignézem, a szívem szakad meg! Szeretnék sok pénzt, egy házat hatalmas kerttel, hogy az összes kutyust örökbefogadhassam és megadjak nekik mindent, amit lehet. Nem is. AKAROK!! :(
"Mert te adtál nekem életet, és ami még fontosabb, leckéket arra, hogyan kell élni. Te vagy minden jónak a forrása, amit elértem életem során. Mami, köszönetet mondok mindazért, ami vagy és ami én vagyok..."
Az idei majális mindent vitt! Annyit röhögni, napozni, inni és csak úgy ellenni régen sikerült, mint tegnap. :) Az utóhatásait még most is pihenem, de ennek ellenére megérte. Jó volt kiröhögni egymás régi és új hülyeségeit, jó volt olyan feleseket inni, amitől a hátamon is felállt a szőr, jó volt baromságokról beszélgetni, és jó volt kiidegelni a többieket azokkal a zenékkel, amiket ők egyáltalán nem szeretnek, én viszont igen. (Alábbi az egyik a sok közül) Imádtam a régi poénokat felhozni és most is ugyanolyan jót röhögni rajtuk, mint akkor, és imádtam piros-fehér pöttyös labdával focizni a hepe-hupás, füves területen. Kösz srácok, jó volt! :) Nagyon jó!
