Float like a butterfly, sting like a bee...

Kövesd, újítsd meg, bízz benne.
Ne add ki túl könnyen, de add bele mindenbe.
Öntsd ki valakinek, tartsd közel szeretteidhez,
és bárki is próbálta összetörni, sose félj kitárni.
Akár hideg, akár meleg, s még ha kőböl is van, vigyázz rá nagyon:
ő a központja mindannak, ami vagy!

 Miért mond el olyan dolgokat, amiket egyáltalán nem kérdeztem és mellékesen nem is érdekelnek??

Hisz' nem fogom hátba veregetni, hogy: "De ügyes voltál. Én is így csináltam volna!"
Mert nem csináltam volna így...

Összeszokott bolt-párosaink ma is - mint mindig - nekilendültek mindennapi bevásárlásuknak. Ez a nap azonban más volt, mint a többi. Ugyanis Szoljon-duó Jana iránti olthatatlan vágyát napok óta nem tudta kielégíteni a pláza boltjában. Ezért ma Ádámmal úgy döntöttünk, ez a nap éppen megfelelő arra, hogy - igen arra is, hogy a hangya holdra szálljon - de leginkább arra, hogy áttérjünk a másik közelben álldogáló boltocskába.

De, hogy miért is véletlenes csere-bere a cím? Mert a másik boltos-páros (Djuri és Bandi) eddig abba a boltocskába járt vásárolni, amire mi ma áttértünk. Ám teljesen véletlenül ma úgy döntöttek, sokkal jobb nekik, ha ezentúl a plázába járnak megvenni a mindennapi betevőt. Éppen ma! Ők is váltottak. :)

Gondolom sokan most azt gondoljátok, hogy: húú, ez aztán a story. :S És most, hogy végig olvastam rájöttem, annyira már nem is vicces és jelentős, mint akkor volt, mikor ez kiderült. Ennek ellénre itt hagyom, hiszen ez is kicsiny életem része. És aranyos része...

Eger, bor, zene... Szeretjük, igaz fiúk? :)

Na, ez a hosszú hétvége is megvolt. De még hogy... :)

Hirtelen ötlettől vezérelve meglátogattam "magam mögött hagyott" barátaimat. A Szépasszony völgy, a régi hangulat, AZ az érzés megint ott volt és hatott. No meg persze az egri bor is. :)

A részletekbe nem megyek bele, a lényeg, hogy ezt csak VELÜK lehet meg-, és átélni. Csak ők adják AZT, amit OTT kell, és mindig rájövök, hogy azon a pár emberen kívül (akik itthon vannak) csak ŐK azok, akikkel igazan jól érzem magam és akik mellett BOLDOG vagyok...

Melóba jövet kifigyeltem, hogy az egyik körforgalom tele van kicsi, sárga virágokkal! Nadjon szép! :) Egy kicsit úgy éreztem, mint akinek van kedve dolgozni jönni... :)

Óriásihatalmas felfedezést tettünk a minap: kicsi Gonzo taurinon él pici kora óta.
És még meglepődünk, hogy olyan, mint egy búgócsiga?
Már nem...

"Rengeteg út van és rengeteg zsákutca. Rengeteg lehetőség és rengeteg rossz döntés. Megyünk az úton ami adatott, és néha megesik, hogy az ember lánya egyszerűen eltéved, mert rossz sarkon fordul be. Nem érdemes azon rágódni, mi lett volna ha... Meg kell keresni a helyes utat, és tovább kell menni. Mindannyian a saját utunkat járjuk. És mi a cél? Hogy megvalósítsuk önmagunkat..." 

"Nem szólok hozzád, mert most haragszom rád!" , "Ő most az én barátom, ne beszélgess vele!" , "Meg egyébként is, te most ki vagy közösítve!" - annak idején oviban és alsó tagozatban rendszeresen hallhattuk ezeket a mondatokat. Nem mondanám, hogy ez így rendben van/volt, dehát az ilyen időszak.

A probléma ott kezdődik, ha ugyanezt a magukat felnőtt embernek képzelő egyének csinálják. Persze haragudjunk valakire, ha megbántott, megsértett, mert ez természetes reakció. De - valljuk be -  elég furcsán jön le, ha igyekszünk mindenkit a másik ellen fordítani, ha emberszámba sem vesszük, ha feltűnően kerüljük, ha hetekig hónapokig látványosan nem beszélünk vele, mindezt mert... Vagy csak úgy ok nélkül.
Ha viszont van ok, akkor az értelmes, felnőtt emberek azt megbeszélik. Legalábbis az intelligensebb fajtája.
Vannak azonban olyan FELNŐTT példányai az emberi fajnak - és ezt ne vegye sértésnek senki -, akik egyszerűen képtelenek erre. Inkább játszák a sértődött gyereket ahelyett, hogy beszéljenek a másik emberrel. Mert sajnos ide jutottunk. Az emberek nyűgnek érzik, ha a problémáról beszélniük kell. Nem szeretnek konfrontálódni, félnek a másik szemébe nézve épkézláb érveket felsorakoztatni és azokat előadni. És ez gáz. Nagyon gáz...

Azt hiszem, nálunk is szükség lenne az iskolai vita órákra. Igenis ráférne a gyerekekre, hogy megtanulják, hogyan kell véleményeket ütköztetni, hogyan kell értelmes emberként vitatkozni és mit kell csinálni "megsértődés" helyett. Hiszen ha jól gondolom, ezt a későbbiekben felnőtt énük is alkalmazná majd.

Kár, hogy a mi korosztályunk ebből kimaradt...

Biztos láttatok már olyan filmet, mikor a képkockákon látható történésekhez egyáltalán nem odaillő zene társul. Gyors látványhoz lassú zene, vidám képekhez, szomorú zene, stb. Na most így vagyok én is.

Csak ülök, csinálom a dolgomat és hallgatom a zenét, miközben csak látom az arcokat, mozdulatokat, gesztusokat. Egyik sem illik a zenéhez.

Ma úgy csinálok, mint aki nincs is itt. Mert nincs kedvem itt lenni. Mennék festeni, dobozolni, pakolni, kertben ülni...

Vannak emberek, akiknél nem mindig tudom elsőre, hogy mit vegyek nekik szülinapra/karácsonyra/stb., de ő más. Mikor megláttam, egyből tudtam, hogy annak a valaminek nagyon örülne. Lelkesen meg is rendeltem, időben, hogy még a szülinap előtt ideérjen. Azonban a sors közbe szólt. Most kaptam egy e-mailt, hogy már nem tudnak küldeni, mert a külföldi beszállítónál elfogyott. De mostanában már amúgy sem vagyunk olyan jóban, lehet ezért történt mindez. Így elmarad a meglepetés, pedig ő lett volna az:

Most kaptam a szenzációs hírt: nagynéni lettem. Immár kétszeres. :)

Apukám külföldön élő lányának megszületett a második gyerkőce. A kislány után, most egy kisfijúcskával is bővült a család! El sem tudom mondani, milyen boldog vagyok!

MármegintNagynénivagyoknagynénivagyok!!! :)

Ha az ember újságíró, elkerülhetetlenül találkozik ismert emberekkel, nekem is volt már ilyenben részem nem egyszer. Az egyik alkalommal Dopeman látogatott meg. Akkor valamiért nem a céges címemről küldtem ellenőrzésre az interjút, hanem a sajátomról. Azóta folyamatosan érkeznek tőle levelek, de a mostanin kifejezetten meglepődtem. Csak nekem címezte!! Ami azért különös, mert egyébként x ember közül szoktam az egyik lenni. És most én voltam az egyetlen - magán kívül. Érdekes... :)

"Embert emberhez kapcsol barátság, hála, szeretet, szerelem, szenvedély, érdek, gyűlölet, kíváncsiság, bosszúvágy, tunyaság, a nehézkedés törvénye, közöny. Vagy: ezek szerelmesek, ezek barátok, ezek unják egymást, ezek még tisztelik egymást. De akad e lehetőségeken kívül számtalan olyan kapcsolat még férfi és nő között, melyek menthetetlenül összekötik őket, s nem lehet névvel nevezni, nincs oka, miért vannak hát együtt, holott, szemmel láthatóan és minden jel szerint, kézzel-lábbal rugaszkodnának el egymástól, ha tehetnék. Van valamilyen ultraviolett-skálája is az emberek között az érintkezésnek, vannak emberi állapotok, melyeknek a nyelv szegénysége, tunyasága nem adott még elnevezést. Férfi és nő viszonyát általában leöntjük azzal a generálszóval, hogy szerelem. De van más is férfi és nő között, mint szerelem és barátság..." - és ez a valami van, csak fel kéne ismerni, hogy ugyanúgy beszélgessünk, mint régen. Mert jó lenne...

Meghalt! Nem bírta tovább és feladta. Igen, a céges virágom. Ebből látszik: hiába gondozzák, eleve halálra van ítélve.

De Bamboo jól van! :) Egyre jobban! És egyre szebb! :)

Kapcsolgatom a tévét és az első, amit látok az MTV Icon hétvégéből:

Hát igen, ŐK! :)

Minden egyes alkalommal, mikor valami táncos dolgot látok élőben, ugyanaz a kérdés fogalmazódik meg bennem:
Tényleg elrontottam az életemet? És legtöbbször a válasz: Igen!

Ha ott és akkor máshogy döntök, ma teljesen más életet élnék, teljesen máshol. És kezdek tökéletesen biztos lenni benne, hogy ott és úgy jobb lenne. Persze lehet, hogy nem, de ennek nagyon kicsi esélyét látom.

Ezer meg egy dolog lenne, amit bánnék, ha nem történt volna meg, de kb. ugyanennyi olyan is, amit szívesen elkerültem volna... vagy több. De sajnos úgy tűnik, ezen már nem nagyon változtathatok. Ez van, ezt kell(ene) szeretni...

Tavaly megvolt, idén sem hagyom ki! 

Kicsi Csuttal meghódítjuk az egész Szigetet! :) Már készül a terv, hogy nézünk meg mindent, ami érdekel anélkül, hogy összeverekednénk... :)

Nem szeretem, mikor az emberek olyat tesznek, amivel tudják, hogy megbántanak... és ennek ellenére mégis megteszik.

Mostanában nem én vagyok a legjobb társaság - ez gondolom sokaknak feltűnt. Néha annyira nem, hogy az már engem is idegesít. Rengeteget gondolkodtam már rajta, vajon miért.
Ennyire rossz természetem lenne? Vagy egyszerűen csak nem vagyok jó passzban? Jó pár olyan dolog történt/történik körülöttem, ami ezt még erősíti is. Tény, hogy volt egy pont, mikor ez az egész elkezdődött, de azóta folyamatosan kapom az olyan impulzusokat, amik nem engedik, hogy ez megváltozzon. Pedig szeretném... mert én sem élvezem.
Sajnos vannak olyan emberek, akiktől mostanában a falra mászom, olyan "apróságok", amik kikészítenek és valahogy semmi sem olyan, mint régen.

Tudom-tudom, nem is lesz. Csak néha eszembe jut, milyen jó is volt... Amikor még nem idegesített, hogy miért jutottunk oda, hogy alig beszélünk egymással, mikor mindent sikerült elsőre úgy megcsinálni, ahogy szerettem volna és mikor még nem voltam állandóan idegbeteg vagy szomorú.

Mert most ez van. Hiányzik a tesóm, akivel régebben tök sokat beszéltem, hiányzik, hogy olyan igazit, nagyonjólérzemmagamsemminemérdekel-őset bulizzak, hiányoznak a haverjaim, akikre alig van időm, hiányzik, hogy végre egy jót aludjak, úgy, hogy tudom senki nem ébreszt majd fel és az is, hogy csak úgy egyszerűen, ok nélkül jól érezzem magam. Hiányzik...nagyon.

Gondolom mindenki emlékszik a "kisfiamra". Asszem megtaláltam a nővérét, legalábbis el tudom képzelni, hogy ők ketten testvérek. De kitartok a fijúcska mellett. Egyszerre a kettőt azért nem vállalnám be! :) 

A tegnap estém:

Apamegkésettnévnapibulija, sok ember, sok kaja, sok pia, jó hangulat. A vége ennek is, mint minden bulinak: takarítás.

Éjfél, pakolás, mosogatás - természetesen zenei kísérettel. Ezzel. Így már nem is volt olyan rossz... 

Úgy tűnik, mégis képes vagyok életben tartani egy növényt! :) Eddig még sosem sikerült, de már több mint 10 napja a tulajdonomat képezi egy Lucky Bamboo (gyengébbek kedvéért: szerencse bambusz), és még mindig él!! Ez ám a nagy dolog!

A "kicsi" fijúcskáimtól kaptam nőnapra (igen, a szoljonosokra gondolok). Ezúton is köszi! Puszi érte!

Igaz, a cégtől is kaptunk (minden évben kapnak a csajok), de eddig az összes meghalt. Az idei is úgy tűnt feladja, pedig egyszer már megmentettem, de mivel a szerkben van, gyanítom neki is ugyanaz lesz a vége.

A lényeg, hogy a Bamboo él! :) Mert ő itthon van velem. És tetszik. Szeretem. Szóval: ÉLNIE KELL!! :)