Vannak olyan helyzetek az ember életében, mikor nem számít mekkora a családja, mennyi barátja van, mégis egyedül van. Egyedül a döntéssel. Mikor csak tanácsot tudnak adni, de döntenie neki kell. Nemsok érzés van, amit utálok, de ez közülük az egyik. A tanácstalanság. Mert ilyenkor, ha rossz döntést hozok, csak magamat hibáztathatom. (Pedig mást mindig könnyebb) De ki mondja meg, hogy mi a jó, és mi a rossz döntés? És miért pont az életünket befolyásoló dolgokról való döntésben maradunk egyedül? Vagy pont azért? De végülis nem ez a lényeg, hanem a döntés, amit meg kell hozni. Bár még mindig nem tudom, hogy lesz. Valahogy biztos, mert úgy még nem volt, hogy nem lett sehogy...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.