Float like a butterfly, sting like a bee...

Már megint annyi időm volt gondolkodni... Igen, néha olyat is szoktam. Sőt, néha túlzásba is viszem. Most viszont úgy érzem, sok okos dologra jöttem rá az életemmel kapcsolatban.

Az emberek:

Jönnek-mennek az életemben. Vannak akik megmaradnak, vannak akik örökre eltűnnek, de olyanok is akadnak, akik vissza-visszatérnek. Vannak akiket nem mi választunk, és olyanok is, akiket igen. A végén úgyis kiderül, hogy jól döntöttünk-e, mikor őket választottuk. Azonban az általunk választottakat azért találjuk meg, mert valahol érezzük, hogy valamiért szükségünk van rájuk. Jó pár olyan emberrel találkoztam már, akik közvetlenül vagy közvetve megváltoztattak, vagy felszínre hoztak olyan dolgokat belőlem, melyeket direkt vagy nem, de titkoltam. Azok is hozzámtartoznak, az is én vagyok, csak a megfelelő környezet és társaság kell hozzá, hogy megmutassam. Ez nem azt jelenti, hogy minden esetben olyannak mutatom magam (ezzel "megtagadva" önmagamat), mint amilyen nem vagyok, csak azért, hogy befogadjanak. Ez soha nem volt szokásom. Sőt, valahol mindig is szerettem, ha egy kicsit kilóghattam a sorból. Aki szeret, az úgyis annak szeret, aki vagyok. És a barátaim mindig is olyannak szerettek, amilyen vagyok. Nem öltöztem soha nagyon nőcisen, még ha a csajok körülöttem azt is csinálták. Nem szerettem az éppen aktuális zenéket, csak mert az volt a trendi. És ez még most is így van. Nem járok menő bulikba, csak azért, mert van olyan barátom, haverom, aki igen. Nem hallgatok olyan zenét, amit ők, és nem is csinálok úgy, mintha szeretném. És mégis szeretnek.
Egyszer, még nagyon régen Kriszti megpróbálta behatárolni a zenei ízlésemet. Mondanom sem kell, nagy sikert aratott az előadása. Ugyanis annyi stílust összekeverni, mint amennyit ő akkor megtett, nem semmi. Ráadásul elég mókásan is hangzott. Mai napig nem tudnám megmondani, milyen zenét is szeretek igazán. De szerintem nem is kell. Van olyan ember, akinek a d'n'b szeretetemet köszönhetem (2 külön ember - 2 külön időszak), mert kihozta belőlem, van akinek az r'n'b-t, olyan is van, aki elérte, hogy megint és egyre többször hallgassak rockot és társait, sőt olyan is, aki rávitt a musicalre.

A lényeg mégis az, hogy közülük néhányan eltűntek. És az jutott eszembe, hogy pár ember az életünkben csak azért jelenik meg, hogy bizonyos dolgokat megváltoztasson. Kihozzon belőlünk egy tulajdonságot, amit nem is tudtunk, hogy létezik, mutasson olyan dolgokat, amikről nem is tudtuk, hogy szeretjük, vagy tegyen valami olyat, ami segít abban, hogy rájöjjünk, hol is van a helyünk és mi lenne az az út, amin járnunk kellene. Ezeket az embereket hagyni kell elmenni, még ha nagyon fáj is. Mert azután, hogy teljesítették "kötelességüket" már nem lesz rájuk szükségünk és úgyis elmennek majd. Ha tetszik, ha nem. Szóval inkább hagyni kell, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogy azoknak történniük kell.

A helyek:

Amikor még táncoltam sok szép helyre eljutottam. És minél több helyen jártam, annál inkább tudtam, hova is szeretnék még eljutni. Aztán rájöttem, hogy nem csak külföldre kell gondolnom. Egy nap arra ébredtem, hogy el kell mennem. Más városba, más emberek közé. Sokan ezt azért teszik, hogy "új" emberként kezdhessék újra. Pedig ez sosem következik be, kivéve, ha teljes emlékezet kiesése lesz valakinek. Hiszen attól, hogy máshova költözünk, ugyanazok az emberek maradunk. Csak mások vesznek körül, mint eddig.
Sikerült, elmentem innen. Voltak pillanatok, mikor életem legnagyobb hibájának éreztem, mert olyan személyek bántottak meg, akiktől sosem vártam. Aztán rájöttem, valamikor ennek is örülni fogok, és megértem, miért történt. Még nem mindent értek ugyan, de jó úton haladok. Aztán arra is, hogy olyan barátságokkal és élményekkel lettem gazdagabb, amit életem végéig bánnék, ha kihagytam volna. Persze az a teóriám, amit az előbb kifejtettem, a helyekre is ugyanúgy igaz. Hisz' ha nem éltem volna máshol, nem lennék ma az az ember, aki vagyok. Lehet, jót tett, lehet rosszat is, de szükség volt rá.
Egy dolog miatt biztos. Ha akkor nem tapasztalom meg a függetlenség édes ízét, talán még ma sem ülnék az első saját lakásomban. Ennek ellenére most is úgy érzem, megint mennem kéne... Más városba, más emberek közé...

A szeretett dolgok:

A csoki, a fagyi, a tigrisek, a kutyám, a filmek, a könyvek, az idézetek, a blogom, a munkám, az illat és persze a zene. De még sorolhatnék rengeteget. Mind mind olyan apróságok, melyek szebbé teszik a mindennapjaimat, vagy segítenek felállni a nehéz helyzetekben. Az egyik filmben amit Csutika megnézetett velem (köszi!!) a főhős felsorolta azokat az dolgokat, melyeket szeret. Rájöttem, hogy meg kell becsülni ezeket az apróságokat is. Nemcsak azért, mert: Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli., hanem azért is, mert szükségünk van rájuk.
Szeretek napsütésben sétálni, még akkor is, ha hideg van. Szeretek az esőben mezítláb mászkálni, persze csak akkor, ha nincs hideg. Szeretek a fűben fetrengeni és nézni a felhőket. De azt is, mikor csak ülök és nézem, ahogy Gonzo alszik. Szeretem mikor a teába elsőre sikerül annyi cukrot tenni, hogy az pont finom. Azt is, mikor annyira nevetünk, hogy vörösödik a fejünk és alig kapunk levegőt, és azt is, mikor hirtelen egy olyan számot hallok meg, amit imádok. Szeretem, mikor a tengerparton ülve a lábammal túrom a homokot, meg azt is, hogyha nyáron vízipisztollyal lövöldözzük egymást. Szeretem, ha meglepnek, még ha az csak egy vadidegen kertjéből lopott virág vagy egy ici-pici apróság is, melyről eszébe jutottam valakinek. Szeretem, ha azt látom a másik szemében, hogy őszintén örül annak, amit tőlem kapott, de azt is, ha csak látom rajta, hogy tényleg figyel rám. Szeretem, ha valaki felhív éjszaka, mert eszébe jutottam, vagy úgy gondolta, hogy szüksége van rám. De hintázni is nagyon szeretek. Meg énekelve, táncolva takarítani a lakásban nem fogalkozva azzal, hogy bárki lát vagy hall. És azt is, mikor tetoválnak. Szeretem hallgatni a kisgyerekek őszinte nevetését, és azt is, hogy teljesen máshogy nevetek egy medencében ülve, mint egyébként. Nem beszélve arról, ha érzem egy kis- vagy nagyállaton, hogy szimpatikus vagyok neki, vagy mikor Gonzo csak úgy odajön és hozzámbújik. És még rajzolni is nagyon szeretek, meg néha mosogatni is. De az is nagyon feldob, mikor jókedvűen megyek az utcán és valaki rám mosolyog. Egyébként is szeretek mosolyogni. De csak akkor, ha a szemem is mosolyog. Aztán még azt is, mikor a dinnyét kézzel eszem és a levétől ragad mindenem. És a palacsintát is csoki öntettel. Meg ha szivárványt látok. És azt is, ha nyáron nagyon fúj a szél. Meg mikor Egerben abban a bizonyos füstös kocsmában ülünk és kemény, férfias zenét hallgatunk lány létünkre és hangosan énekelünk. És azt is, mikor télen a Dobó téren vörösre fagyott nózival isszuk a forralt bort. Emellett imádok jót enni, utána meg feküdni és nézni ki a fejemből. Plusz azt is mikor egy kisgyerek odaszalad hozzám és megölel. Vagy ha csak egyszerűen elkezd beszélni nekem a maga sajátos kis nyelvezetén.

A sort még folytathatnám, de most nem teszem. Egyelőre legyen ennyi elég... :)