Amikor egyik nap arra ébredtem, hogy az emberek nagytöbbségével online tartom a kapcsolatot, elegem lett. Persze, tudom, 2011-et írunk, ez nem nagy szám, ráadásul, akik távol vannak tőlem, azokkal jóformán csak így tudok beszélni. De valahogy mégsem érzem jónak. Most nem.
Elgondolkodtam, vajon hány embernek jutnék eszébe akkor is, ha nem lát nap, mint nap a facebookon, gmailen, msnen vagy skype-on. Plusz: miért is kell hangulatokat, érzéseket, gondolatokat megosztani többszáz emberrel akár naponta többször is?
Nem elég, hogy az elmúlt x évben az onlineolódásról szólt a munkám, mára az életem is ez lett. Likeok, postok, videó-, képmegosztás - tényleg ilyen az átlagos mindennap? Valóban így "normális" tudatni a barátainkkal, ismerőseinkkel, mi van velünk, hogy vagyunk?
Hát köszi, de most inkább nem. Ha el akarok valamit mondani, inkább felemelem a telefont. Remélem lesznek még páran, akik ugyanígy gondolják...
(Igen, most mindenki jöhet azzal, hogy akkor a f@sznak írok blogot a neten. Miért épp itt írom le, amit gondolok, hisz' ez sem különb a fentemlítetteknél. De ez azért más. Ezt csak az olvassa, akit érdekel. Nem tolom boldog-boldogtalan arcába kicsiny lelkem gondját-baját, ha kíváncsi rá, ha nem. És ha már anno elkezdtem, nem fogom abbahagyni. Ha pedig senki nem olvasná, azzal sincs semmi gond. Igazából úgyis magamnak írom. Mert néha jó kiírni a dolgokat.
Nekem a blogom a pszichomókusom. :))
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.