Pici dolgok. Mosolytcsalók. Felvidítók. Szeretem ezeket az apróságokat. Azt viszont nem, hogy vannak emberek, akik annyira elfoglaltak, vagy annyira sötétnek látják az életüket, hogy ezeket nem veszik észre.
Az ezerszínben pompázó októberi faleveleket, a katicabogár-inváziót, az arcot melengető őszi napsugarakat, a séta közbeni 'csakúgy' mosolygást, a földön heverő, rugdosható gesztenyéket - amikről az iskolai gyűjtések jutnak eszünkbe -, az örömöt, hogy ilyenkor is van értelme a napszemüvegnek, hogy néha elég meleg van ahhoz, hogy lehúzott ablakkal vezessünk, és a mosolykényszert, mert az előtted haladó autó felkavarja az úton heverő faleveleket. Egy szép fotót, egy új, nagyon szíventaláló dalt, egy őszinte mosolyt, egy mindentelmondó pillantást, egy érintést.
Néha szeretnék az ilyen emberekkel pár napra "összenőni". Hogy ezeket megmutassam nekik. Hogy lássák. Hogy érezzék. Hogy örüljenek. Hogy értékeljék. Hogy ne legyen apró-lék...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.