"A társas magány érzelmileg ugyanolyan stressz, mint a valódi egyedüllét. Bár a ténylegesen egyedül élők azt szokták gondolni, hogy azért jobb azoknak, akiknek egy közös lakáshoz van kulcsuk. Ez sokszor nem így van."
Tari Annamária

Nem igazán tudom eldönteni, hogy ez a terhesség egyik mellékhatása-e vagy sem. Az viszont biztos, hogy borzasztó egy érzés.

Mivel vallom, hogy mindennek oka van, ezért teljesen biztos vagyok abban is, hogy most ezt érdemlem. Több okból is. Egyrészt mert elhanyagoltam a barátaimat - függetlenül attól, hogy nem bántam meg amit és ahogyan tettem. Csak hát ez a következménye... Másrészt pedig, mert nem hagytam választást Neki. Ami valahol igaz is, meg nem is.

A lényeg ugyanaz: egyedül érzem magam.

Egy lakásban élünk, mégis magányos tudok lenni. Irigylem, hogy órákon át tud a barátaival beszélgetni, közben pedig fáj, mert nem velem foglalkozik. Érthető, hiszen napközben dolgozik, csak ilyenkor van rájuk ideje. Viszont én napközben is egyedül vagyok itthon, és hiába van este ő is itt, az érzés ugyanaz - szóvá tenni azonban mégsincs pofám. Abban bízok, hogy ha megszületik a baby, akkor annyira lefoglal majd, hogy nem lesz időm sajnálni magam és magányoskodni.