Float like a butterfly, sting like a bee...

...igenis kellenek azok az emberek, akik képesek minket a megfelelő helyzetben, a megfelelő módon és mértékben seggbe billenteni. De csak úgy barátian.

Másnap boldogan keltem fel. Az egyszerű beszélgetős este átváltozott iszogatós, végül ugrálva táncolós bulizásba. És igen, ott, akkor megkaptam azt a bizonyos rúgást. Mert megérdemeltem. És mert szükségem volt rá. :)

Örülök neki, hogy vannak körülöttem ilyen emberek. Ez sokkal többet jelent, mint az, ha csak egyszerűen meghallgat. Nálam ezzel lehet túlnőni a haverságon és elindulni a barátság felé... Köszönöm. ;)

...néha olyan jó lenne vele beszélgetni. Mert vannak dolgok, amiket ért. Amiket ő értene meg igazán. Apró dolgok, amik nekem sokat jelentenek.

...néha tényleg jó lenne...

A "Világ legjobb Barátainak a Hete"

Vers Rólad!

Egyszer, nagyon-nagyon régen,
amikor az Isten egy pillantásra
megálmodta a világot,
igen, pont abban a pillanatban Rád
is gondolt.
És elmosolyodott.
Örült neked.
Az Isten, már akkor hallotta
az összes gyermekkori
gügyögésedet;
látta az első bizonytalan lépéseidet
a fűben,
és az első "a" betűt amit
belerajzoltál az elemista füzet
csíkjaiba.

Isten tovább mosolygott,
és szívesen nézett téged.
Ő már akkor előre látta
a durcás sértődéseidet,
a toporzékolós kiabálásodat,
a barátaid melletti kiállásodat,
az első szerelmes pillantásodat...

Minden percedet előre látta,
hallotta, érezte és értette.
És minden perced szépségéért előre
lelkesedett.

Az Isten jól megfigyelt téged.
Megnézte a kezed, a vállad és a
lábaidat.
Megnézte hátad ívét, gerinced
vonalát, csigolyáid alakját és
erejét.

Ebben az ősrégi teremtő pillanatban,
őszinte szeretetből teremtett
neked egy pont a hátadhoz illő,
keresztet.
Amilyet senki másnak nem
adott. Rád nézett az
Isten, és tetszettél neki a
kereszteddel.
Örömmel látta,
hogy mindaz amit alkotott jó.

Búcsúzóul, amikor még egy röpke mosoly erejéig
visszapillantott rád,
megerősítette a lábadat, hogy
könnyebben vidd a
kereszted.
Arra gondolt, hogy ha majd eljön az
idő és világra jössz,
akkor szívesen segít majd Neked,
ha kéred.
Mert ezalatt a teremtő pillanat alatt még jobban
megszeretett a kereszteddel együtt.
Ez a "Világ legjobb barátainak hete"!

Köszönöm! :)

Végre megvan a várva várt gépem. Egy igazi kis csoda, amivel végre kiélhetem fotózási mániámat. Tartok tőle, hogy a nyakamban rohad majd bárhová is megyek. De nem baj. Mert végre megörökíthetem a számomra érdekes/értékes pillanatokat úgy, ahogyan azt szerintem megérdemlik... :)

„A ‘fényképez’ szónak szerencsés szinonímája a magyar nyelvben: ‘megörökít’. Érzékelteti a múló idő megragadásának, a tűnékeny világ megőrzésének szándékát. Idő és fényképezés elválaszthatatlanok. Az exponálás egy pillanatot búcsúztat: a jelenből a gombnyomás pillanatában múlt lesz. A képen annak lenyomatát őrizzük – ami volt.”

"A naplóírás - életünk múló eseményeinek számbavétele, az okok-okozatok keresése, mintha az életen átvonuló lábnyomokat követnénk - a lélekgyógyászat fontos eszközévé vált. De elsősorban alkotó tevékenység, és gyakorta szórakoztató. A naplóírás ősi és önmagunknak szóló feladvány: meg tudjuk-e őrizni az időt? Olyan, mint virágot préselni, bort érlelni. Ha ma kevés időt rászánsz, később élénkebb képet kapsz belső életed eseményeiről, mintha fényképek százai készültek volna rólad." 

Egy fesztivál, ahol életemben először jártam. Imádtam.

A medencében rockbulikat, a pad cipelgetést, a hátulról nézett koncerteket, a megőrülős-táncolós estéket és a szerelembe esést. :) A sárban tocsogást szakadó esőben, a hangosan éneklést a tömegben, a sörözést a padon fekve és azt az érzést, amit csak egy fesztivál adhat...

Most ezek fogtak meg:

"Mindig bocsáss meg, de sohase felejts, tanulj a hibákból, de sose bánj meg semmit, az emberek változnak, a dolgok elromlanak... csak emlékezz: az élet megy tovább..."

"Néha a legnehezebb és a leghelyesebb dolog ugyanaz."

"A lány, aki sebezhetetlennek tűnt, megtört. A lány, aki annyira erősnek látszott, összeomlott. A lány, aki mindig nevetett, most zokogott; aki sosem hagyta abba a próbálkozást, most végleg feladta..."

"A színes képek meg tudják mutatni a ruháink színét, de a fekete-fehér képek azok, amik megmutatják a lelkünk színeit..."

"Naná, hogy bírom a 'szingli vagyok, flörtöljünk, jó pasi vagy, igyunk meg valamit' szituációkat, de néha... néha annyira hiányzik az a 'csókok, ölelések, én vagyok a barátnője és szerelmes vagyok' féle dolog."

"Néha egyszerűen csak tovább kell majd lépned, ha valami rossz történik. Ez egy fejezet lesz a múltadban, de vigyázz! A könyvet sose zárd be. Csak lapozz tovább."

"Félnek kockáztatni, félnek veszíteni, de félnek nyerni is, mert félnek az irigységtől, félnek szeretni, mert félnek az elutasítástól (...) Félelem, félelem és félelem. Az élet a félelem birodalma..."

Az imént megkaptam az augusztusi fesztivállatkodás alapszabályait:

1. részegen éjszaka senkivel nem megyünk sehova, pláne kocsival
2. nincs diszkó, resztorant, semmi :)
3. nem beszélünk idegen nyelveken
4. próbálunk korunkhoz méltóan viselkedni
5. mindketten 19 évesek vagyunk......

Az első két pont miértjét nyilván csak én és a drága barátnőm értjük.
De az elég is... ;)

Megértettem, elfogadtam, igyekszem betartani.

És mivel már Egerben rájöttünk, hogy: én quila, mi quila, TE QUILA - baj nem lehet.

Szóval éljen a nyár, éljenek a fesztiválok. :)

Ha valakinek épp valami baja van, akkor azt muszáj a facebookon folyamatosan közzé tenni? (Minden apró változással együtt.) Vagy egyszerűen az ilyen embernek nincsenek igazi barátai, akik törődnének vele és így próbál kicsikarni egy kis együttérzést?

Hmm... rossz lehet neki. Meg nekem is, mert kezd kicsit idegesíteni... (igen, tudom, erre találták ki az ELREJT funkciót. Megsúgom: néhány esetben már éltem is vele. ;)

Ja, és tegnap teljesen véletlenül elkaptam az M1-en az A38as koncertek műsort...

Sok minden járt mostanában a fejemben, mégsem tudtam, mit is írjak. Vagy hogy. Vagy mit hogy.

Az egyik ilyen: miért pont két olyan embernek jut eszébe ugyanaz a dolog, akik már ezt nem szeretnék? Vagyis olyanoknak, akik úgy intéznek mindent, hogy ne legyen közük egymáshoz, de valahogy mégis mindig jön valami, ami miatt egyiküknek eszébe jut a másik. És fordítva is. Az élet miért nem engedi, hogy úgy történjenek a dolgok, ahogyan azt ők szeretnék?

Aztán ott van a barátság. Néha az ember akaratán kívül (nagyon is!!) kerül olyan helyzetbe, ahol nincs olyan, hogy jó döntés. Ahol a két rossz közül csak a kisebbik rosszat tudja választani. Ahol valakit - ha csak egy kicsit is, de - megbánt. De mégis miért? Ki lehet kerülni az ilyen helyzeteket? Egyáltalán ki kell?? Vagy igenis szükségünk van rá ahhoz, hogy a barátság tovább szilárduljon?

Emellett azokon a kapcsolatokon is sokat töprengek, amik a távolságok ellenére mégis működnek. Na, nem szerelmi kapcsolatokra gondolok. Hanem sima emberi, talán kicsit baráti viszonyokra. Furcsa, hogy az idő és a távolság ellenére is nyugodtan működnek. Sőt, jól működnek.

Aztán ott vannak azok is, amik sehogy sem akarnak...arra jutottam, hogy azokért talán nem is kár...

"Ha akarok valamit csinálni, akkor miért nem csinálom? Hát, mert akkor valószínűleg nem akarom. Lehet, hogy csak akarni akarom, hogy akarjam, de nem akarom." Feldmár András

...régi, de szeretem... :)

Szóval, ahogy megígértem.
Örülök, hogy vannak filmek a gépemen. És annak is, hogy holnap reggel nem kell felkelnem, mert nem én tartom az első órát. Annak még nem merek, hogy már szombaton megyek haza, mert ez még nem biztos.

Akit részletesebben is érdekel a hetem, annak majd úgyis mesélek személyesen.

Szevasztok.

U.i.: Irigylem a srácot, akit helyettesítek, hogy most a Hegyaljasodás egyik résztvevője...

Na, szóval megérkeztem. Egyelőre semmi okosat nem tudok mondani, mert csak holnap (vagyis ma) lesz órám. Mindössze annyit, hogy itt a médiások közül nem sokan értenek az újságíráshoz, sőt nem sok velem egyidős vagy nálam idősebb ember van. Érdekes...

Abban viszont az első nap után biztos vagyok, hogy nem ez életem beugrós állása. Vagyis ez pontosan az, amit egyszer bevállal az ember, mert jófej, de legközelebb már azt mondja, hogy: Bocs, nem érek rá.

Még csak most fejezzük be az újságot, vagyis mostanában fekszem le aludni. De előtte még van egy befejezésre váró interjúm, valamint egy laza felkészülésem a holnapi órámra. Ami fél 9kor kezdődik. Asszem nem sokat alszom ma sem...
Röviden ennyi, jövök holnap is.
 

Ma tök sokat beszélgettünk. Mert épp gép előtt voltam, mikor mailt írt. Így folyamatos levélváltásba kezdtünk. Örülök, mert mostanába nem írt. Pontosabban egy hete. De a blogjára sem. Azt mondta, most nincs mit írnia. De azért rólam majd ír. :)

Viszont megbeszéltük, hogy melyik fesztiválon találkozunk. Mert nemistudomhányév után végre megint összefutunk. Ideje lesz, mert eddig soha nem sikerült együtt buliznunk. Most bepótoljuk. ;)

Jó lesz. Még ha 30Y koncertre nem is megyünk... :P

Ha viszont igen, akkor ezt azért. De ha nem, akkor meg azért.

Megérkezett a világ 2. legszebb cipője. Az elsőt ellopták szállítás közben. :(
Valaki azt mondta, hogy Isten nem akarta, hogy az a cipő az enyém legyen. De az anyukám megnyugtatott, hogy Isten akarta, csak más nem.

Szóval addig megyek, míg az enyém nem lesz...a legszebb.

Addig meg élvezem ezt! ;)

"Ne menj a romok közé! Ne töprengj azon, hogy alakíthattad volna-e másképp a múltadat. Legfőbb lelki erőd csak a megtörténtek vállalása lehet. Fogadd el, hogy ami történt veled, amit cselekedtél, az a törvényed. Ezért űzz messze magadtól minden megbánást, bűntudatot, lelkiismeret-furdalást, minden olyan belső történést, szégyent, ami megaláz..."

Azért az jó érzés, hogy mióta nekem rossz, azóta folyamatosan szar idő van...így annak is rossz, aki miatt nekem rossz.

Csókoltatom az égieket! :)

"Mintha bekéredzkedett volna valami alaktalan, szürke vigasztalanság, valami, ami a bánatnál is szomorúbb - egy távoli, névtelen emlék, szélfújta, végtelen hullám, hogy visszakövetelje, amit kivetett egykor egy elfelejtett szigeten - a parányi emberséget, fényt és eszmét..."

...és csak ülök, nézek. Semmihez nincs kedvem. Sem erőm. Ilyen szintű szomorúságot nagyon régen éreztem. Azt a fajtát, ami először borzasztóan nagy dühvel érkezik. Mikor ütnél-vernél, csak hogy jobb legyen. De nem teszed. Mert úgysem lenne jobb.

Hiába próbálnak megvígasztalni, nem lehet. Ez most nem olyan. Semmi mást nem érzek, csak a dühöt. Aztán órák telnek el és csak a szomorúság marad. Ráül minden tagomra, a gondolataimra, érzéseimre. És ekkor elönt a tehetetlenség. A legrosszab mindközül.

Marad a sötét szoba, a kedvenc zenék, az önsajnálat, hogy holnap minden más legyen. Még akkor is, ha a helyzet úgysem javulhat...csak a hozzáállás.

"Ha belenézel egy lány szívébe...meglátod azt, hogy mennyit sírt valójában. Látni fogsz titkokat, barátokat, hazugságokat...
De látni fogod azt is, amit (talán) sosem érthetsz meg:
hogyan tud erős maradni akkor is, mikor semmi sincs rendben..."

 De miért? És ki? És milyen jogon? És egyáltalán? Mikor adja vissza?

MIKOR LESZ MÁR NYÁÁÁR?

Hiányzik. Nagyon. A napsütés, a mezítlábas, esti séták, az, hogy akárhova utazom, csak nagyon kevés cucc kell, a holttiszázás, a tiszaparton fetrengés, az erkélyen borozás, a hűvös lakás, ahova mindenki szívesen jön, mert jóidő van, pedig nincs klímám, az állandóan "elhagyott" napszemüveg, pedig csak a fejemen van folyton és már észre sem veszem, az, hogy csak úgy sétálgassunk örülve a nyárnak...és nem utolsó sorban, hogy szanta-szerte égjek a napon.

Az viszont egyáltalán nem, hogy mindennap csak a szürke eget nézzem és reménykedjek, hogy ha elindulok valahova nem szakad le az ég. Az sem, hogy ha pakolok arra is gondolnom kelljen, hogy fázhatok és vinnem kell pulcsit, kabátot, hosszú gatyát. Azt is utálom, hogy csak résnyire van nyitva az erkélyajtó, vagy egyáltalán nincs. Nem akarok napsütésmentes fesztiválozást, nem akarok olyan kifogásokat hallani, mondani hogy: Nincs kedvem, mert szar idő van. Nem szeretek nyári zenéket hallani, mert nincs nyár. Nem szeretek nemülni az erkélyen, nemhordani napszenyót, folyton lakásban bandázni, nemmelegben, napsütésmentesen VB-t nézni...és nem szeretek nemszeretni.

Nyarat akarok. Most. Azonnal. Nagyon.

Értve vagyok?