Az életben vannak pillanatok, melyeket csak utólag értünk meg. Akkor, ott, az adott helyzetben valahogy képtelenek vagyunk felfogni őket. Nem értjük miért történnek, miért úgy és próbálunk védekezni. Mert szeretnénk elkerülni. De valamivel később, mikor újra "elővesszük", már máshogy látjuk. Megértjük és rájövünk, mit is csináltunk rosszul.
De vajon jóvá tehetőek ezek a dolgok? Lesz mégegyszer lehetőségünk, esélyünk arra, hogy jól döntsünk? Vagy örökké együtt kell élnünk a tudattal, hogy elcsesztük? Lehetséges, hogy ha újra hasonló helyzetbe kerülnénk, nem lennénk meggondolatlanok? Kérdesek, melyekre talán sosem kapunk választ...

Most, hogy azt a bizonyos dolgot megint "elővettem" és újra gondoltam, rájöttem, az volt a gond, hogy a kelleténél jobban befolyásoltak az érzéseim, és képtelen voltam tisztán gondolkodni. És ez baj... De úgy érzem azzal, hogy ezt beláttam, elindultam azon az úton, mely talán hozzásegít ahhoz, hogy legközelebb (ha lesz rá esélyem) már jól döntsek. Mert akkor már kicsit okosabb leszek, és figyelembe veszem a másikat is, nem csak magamat. Hiszen neki sem lehetett könnyű. Csak akkor ezt még nem igazán fogtam fel...

...és mikor egy idő után véletlenül nekimész annak az ajtónak, melyről azt hitted kulcsra zártad és a kulcsot eldobtad, kiderül, valahogy mégis nyitva maradt...