Biztos velem van a baj. Mint mindig...
Van egy dolog, amit nagyon nehezen viselek el (sőt, leginkább sehogy), ha csalódnom kell az emberekben.
Egyszerűen nem tudok mit kezdeni vele. Hiszen olyankor igazából nem is az adott személyben csalódok, hanem magamban. Hogy nem vettem észre milyen, és hagytam, hogy "hülyének nézzen."
"Méltatlanul bízunk, méltatlanul adunk, méltatlanul hiszünk, méltatlanul szeretünk minden egyes nap, mert olyannyira nagyon azt szeretnénk, ha igazán létezne mindaz, amit elképzeltünk. És mégsem. Egyszer aztán nem bízunk és nem hiszünk többé, akkor sem, ha méltó volna, mert már olyannyira belénk ég a méltatlanság-érzés, a méltatlanság-félelem, hogy elveszítjük a bízás-hívés képességét..."
És én mostanában folyamatosan elveszítem. Sosem tartottam magam naívnak, de most mégis úgy érzem, bizonyos fokig, és bizonyos emberekkel szemben mégis az vagyok. Egyszer egy barátom azt mondta: "Az a baj, hogy egyes emberekben csak a jót látod. Pedig észre kellene venned a rosszat is." Milyen igaza volt... Azt hiszem most tényleg eljött az a pont, hogy ne foglalkozzak vele többet. Vele, aki nem tudja, mit is jelent a barátság; vele, aki nem képes vállalni tetteinek következményeit; vele, aki túl gyáva sokmindenhez; vele, aki nem képes elengedni és vele, akivel már nem tudok úgy beszélgetni, mint régen, és aki már nem azt jelenti nekem, mint régen...
"Tegnap még bosszút akartál vagy megváltást, azt akartad, hogy telefonáljon, vagy azt, hogy reád szoruljon, vagy hogy vigyék börtönbe és végezzék ki. Tudod, amíg ilyesmit érzel, a másik a messzeségben örül. Addig még hatalma van fölötted. Amíg bosszúért kiáltasz, a másik kezeit dörzsöli, mert a bosszú az vágy is, a bosszú megkötöttség. De eljön egy nap, mikor felébredsz, szemed dörzsölöd, ásítsz, s egyszerre észreveszed, hogy már nem akarsz semmit. Nem bánod azt sem, ha szembejön az utcán. Ha telefonál, felelsz, ahogy illik. Ha látni akar, és muszáj találkozni vele, kérem, tessék. És mindez, belülről, egészen laza és őszinte, tudod... nincs többé semmi görcsös, semmi fájdalmas, semmi önkívületes az egészben. Mi történt? Nem érted. Már nem akarsz bosszút, nem... s megtudod, hogy ez az igazi bosszú, az egyetlen, a tökételes, az, hogy már nem akarsz semmit tőle, nem kívánsz neki rosszat, sem jót, nem tud többé fájdalmat szerezni neked..."
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.