...de ennyire? Mostanában viszonylag gyakran belefutok a halálba. Persze, nem szó szerint. Hanem úgy, hogy az átlagosnál sűrűbben hallom, hogy valaki elment. Fiatalok, idősebbek. Ilyenkor mindig rádöbbenek, hogy nem szabad az időmet fölösleges dolgokra, emberekre vesztegetnem. Nem láttam még mindent a világból, amit szeretnék, legtöbbször nem csak azt teszem, ami nekem jó és bár általában hallgatok a megérzéseimre, nem mindig azok szerint cselekszem. Szeretnék jól írni, nagyon jól beszélni angolul, táncolni és nagy álmom az is, hogy külföldön éljek. Egyszer azt mondták, hogy vegyem észre azokat a lehetőségeket, amik szembejönnek velem, de a legfontosabb, használjam is ki őket. Voltak időszakok az életemben, mikor nem tettem meg. Hol azért, mert féltem, hol pedig azért, mert éppen akkor mást fontosabbnak tartottam. Talán sosem tudom meg, hogy tényleg hibáztam-e, de vannak dolgok, amiket még ma is bánok. Az egyik barátnőm sokszor mondja, hogy mindennek oka van: mégpedig a sors. Nem véletlen, hogy akkor úgy döntöttem ahogy, nem véletlen, hogy más lehetőségeim is akadtak és azt választottam, amelyiket. Mostmár azonban csak bízhatok benne, hogy jól választottam.
Remélem legközelebb is jó döntést hozok és teljesebb lesz az életem. Akkor is ha néhány dologtól majd meg kell válnom...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.