Szokott lenni az a 'bekénebaszniazajtót' hangulat. Ma este sikeredett megtalálnom a hozzáillő filmet is. Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy ezt tényleg meg lehet csinálni, csak úgy? Hogy el lehet menni hirtelen vagy kevésbé hirtelen, mindent magunk mögött hagyva? És azon is, hogy milyen szívesen megcsinálnám ezt én is. Eddig mindig az volt a kifogásom, hogy nem tudnám, vagyis inkább nem akarnám itt hagyni az embereket, akik körülvesznek. Aztán van az az állapot, amikor még ez sem tartana vissza. De akkor hirtelen megérkezik őfelsége realitás. Hogy mégis mi a bánatból finanszíroznám az utazgatásaimat, a mindennapi apróságokat, az életemet? Nem mellékesen, hova tenném a kutyámat?
Nem szeretem a korlátokat.
Tudom, hogy ez egy film, azt is tudom, hogy az 'Igaz történet alapján' sem feltétlenül azt jelenti, hogy minden tökéletes pontossággal így volt. De szeretnék én is világot látni, embereket megismerni, nyelveket tanulni, új dolgokat felfedezni. Egy laptoppal a vállamon - hogy megírhassam - és egy fényképezőgéppel a kezemben - hogy képesíthessem.
Néha az is eszembe jut, hogy egyszerűen csak félek. Félek feladni a dolgokat. Feladni a jelent, a biztonságot, az ismerőst, a már megszokottat. Pedig nagyon bennem van a mehetnék. Szeretném. Csak nem tudom, "hogy mit, vagy mit hogy".
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.