A múltkor felvilágosultam, hogy akármit, akárhogy csinálunk, az életünkbe való dolgok ígyis-úgyis ott maradnak, a nemodavalók pedig -ha tetszik, ha nem- kihullanak.
Ezt el is fogadom, nem gáz.
De mi van a folyton-folyvást felbukkanó, mindenhol belefutok dolgokkal? Az állandó jelleggel arcomba mászó "jelekkel". Az aljas módon, minden ok nélkül utamba kerülő apróságokkal, amik egy bizonyos dolgot juttatnak eszembe. Amikről néha már úgy érzem, üldöznek. Olyan, mintha az élet nagy piros felkiáltójelek helyett ezeket tolná a pofámba 'Fogd már fel!' üzenettel. Biztos én vagyok a sügér, de nem igazán tudom hovatenni a dolgot. Egyelőre nem értem, mit akar mondani...
Van az a szöveg, hogy ha szeretsz valakit, mindig, mindenhol, mindenben őt látod. Csak az annyival egyszerűbb, hogy az azért van, mert te így akarod. Nem pedig csakúgyból. Így nehezebb...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.