Fogalmam sincs, hogy létezik-e ilyen. De, ha igen, halálosan biztos vagyok benne, hogy én megtaláltam.

Soha nem néztem rá férfiként. Eszembe sem jutott. És ezt ő is tudja. De mindezek ellenére ő az. És pontosan ezért "csak" béta verzió.
Ő az, akiről az első beszélgetésnél úgy érzed, ismered. Hogy mindent tud rólad. Nincs olyan állapot/hangulat, amit titkolnál előtte. Még akkor sem, ha egyébként szigorúan figyelsz rá, hogy azokat mások még véletlenül se lássák meg. Elérzékenyülsz, tökéletesen őszinte vagy, kimondasz minden egyes szót, ami eszedbe jut, vagy egyszerűen csak nézel. Mert tudod, hogy tudja. Hogy érti. És érzi is.
Eltelik úgy közel 7 év, hogy nem találkoztok, de még csak nem is beszéltek, és mégis ennyi idő után is olyan érzésed van, mintha tegnap láttátok volna egymást utoljára. Mert semmi sem változott. Legalábbis az a kapocs biztos nem, ami köztetek van. Ő az, akivel megszűnik tér és idő, csak beszélgettek és beszélgettek. Miközben olyan párhuzamokat találtok az eltelt idő alatt veletek történetek között, ami megmagyarázhatatlan. Amikor kimondja azt, amit kívántál, és amiről csak egyetlen (másik) embernek tudott. Eddig. Aki úgy tud rád nézni, hogy azt érzed, tényleg lát. Ráadásul a vesédig. Akinek fölösleges lenne hazudni, mert úgyis azonnal tudná. Ráadásul nem is akarsz. De még csak titkolózni sem előtte. Akinek tálcán nyújtod át az igazi önmagadat, mert tudod, hogy jó kezekben van. Mert ő tényleg ismer. A valódi énedet. A létező legvalódibbat.

Majd egyszercsak megszólal a semmiből az a dal, amit életében először eljátszott neked zongorán...

Talán ilyen az, mikor a két fél tényleg megtalálja egymást. A saját párját.