Hogy miért nem akarok találkozni, egy helyen lenni veled? Mert hozzád kapcsolódik legerősebben a megalázottság érzése. Te vagy az, aki miatt a legtöbbet hazudott nekem. Te vagy az, aki annyira fontos lett neki, hogy semmi más nem számított. Te vagy az, aki miatt a legtöbbször megalázott. És te vagy az, aki miatt mindenféle próbálkozás nélkül végleg lemondott a családjáról.

Nem gyűlöllek, hiszen nem is ismerlek. De tény, hogy nem is akarlak megismerni. Mert te testesíted meg az összes fájdalmat, amit okozott nekem, és ettől nem tudok elvonatkoztatni. Biztos jó ember lehetsz, mert a gyerekem kedvel. De én nem tudlak. És nem is akarlak. Azt meg főleg nem, hogy az életem része legyél. Túl fájdalmas.

Ahogy meghallom a neved, újra és újra átérzem azt a gyötrő fájdalmat, amit miattad kaptam. Az érzést, amikor tudtam, hogy hazudik. Az érzést, hogy nem érek annyit, hogy őszinte legyen. Az érzést, hogy bármit megtesz, csak veled lehessen. Az érzést, hogy sem én, sem a gyerekünk nem számít egy cseppet sem. Az érzést, hogy önként lemondott a gyereke utolsó közös karácsonyáról, mert fontosabb volt neki veled lenni. Az érzést, hogy eközben együtt jártunk közös házat nézni, és otthon folyton azt hallgattam, hogy engem képtelen elhagyni, ezért is nem költözik el. Az érzést, amikor szakítás után hülyének nézve dicsekedett veled, mintha nem tudná, hogy tudom, ez nem egy friss kapcsolat. És azt az érzést is, amikor mindenféle hazugságot kitalálva két hetente hétvégén rendre téged választott a gyereke helyett is.

Én vele képzeltem el az életemet. Hozzá akartam menni feleségül. Soha egy másodpercre nem fordult meg a fejemben, hogy hazudna, megcsalna, elhagyna. Aztán megjelentél te. És egyik hazugságot kaptam a másik után, a hülyének nézés és tiszteletlenség minden formáját, egyenes gerincet, őszinteséget viszont soha. Miattad/érted többször megalázott emberként, nőként, anyaként is.

Tisztában vagyok vele, én is kellettem ahhoz, hogy te megjelenhess az életében, hogy észrevegyen. Tudom, hogy ketten kellettünk ahhoz, hogy ez a kapcsolat tönkre menjen. Mégis te voltál az, aki miatt mindezeket megtette velem.

Biztos tökéletes lehetsz neki mindenben, ha -az én szememben- kifordulva önmagából ilyen tettekre volt érted hajlandó. Azt hittem, ennél többet érdemlek. Legalább tiszteletből. Éppen ezért megértened ugyan nem kell, de elfogadnod igen, hogy semmi keresnivalód nincs az életemben.