Rengetegszer hallottam kiskoromban az anyukámtól, hogy nekem mindig minden azonnal kell. Akkor persze harciasan tiltakoztam ellene, hogy ez így van. Azóta nőttem egy keveset és kezdek rájönni, hogy tényleg ilyen gyerek voltam. Persze én ezt annak idején nem úgy éltem meg, de tény: ez így volt.
Ha jól belegondolok, most sem vagyok nagyon más... Ma is mindig mindent azonnal szeretnék. Csak azóta már több olyan nagy pofont kaptam az élettől, hogy ezt inkább nem árulom el senkinek és csak csöndes magányomban vágyakozom dolgok után.
De vajon miért akar ez ember mindig többet és többet? Miért nincs soha olyan, hogy most már elég? No, nem mintha annyi minden hiányozna az életemből. Van egy kicsit széthullott, de szeretetteljes családom, egy tündérbogárördögfajzat kutyám, egy lakásom, van egy autóm, egy isteni szakmám, amit imádok, rengeteg szeretnivaló (sőt az életemet adnám néhányukért) barátom és egy halom ismerősöm is. Mégis mindig van olyan, ami még nincs. És ami kell. Mostazonnalrögtön. Vagy egy kicsit később.
Nem, nem a pénzre gondolok. Valahol azt igazából lesz@rom. Nem azért, mert annyi van belőle, hanem mert talán a családom soha nem arra nevelt, hogy attól több, vagy jobb ember lennék, ennek ellenére mindent megkaptam tőlük, amit lehetett. És ez még most is így van. Ezúton is köszönöm.
Sokkal inkább azokra a dolgokra gondolok, amiktől teljes lesz egy ember élete. Amitől úgy érzi minden klappol, ami azt érzést kelti, hogy: igen, most minden jó, és amitől folyton úgy érzed, mosolyognod kell. Vagyis amitől boldog vagy. Igazán boldog.
Talán nekem most ez az egy hiányzik: a boldogság...de leginkább, ami kiváltja...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.