Ez a nap is úgy indult, mint a többi... Ja, mégsem. Smsek tömkelege jött már kora reggeltől. De nem bántam. Sőt örültem neki, mert jólesett, hogy ennyien gondolnak rám.

Átugrom azt a részt, hogy mivel szórakoztattam magam egész nap, mert az nem fontos. Viszont az este. Az már sokkal inkább...

Nyugisan iszogattam a srácokkal várva a többieket, mikor megjelentek a csajok, hogy most azonnal öltözzek, a zsákot húzzam a fejemre és kussoljak. (mindezt azon a helyen, ahol az asztalok le voltak foglalva egész estére) Nem tudtam mást tenni, belementem. Kicsi autókázás, miközben az első gondolatom, hogy biztos gurulunk egy kört és visszamegyünk. Huhh, jó vicc.

Aztán a kocsiajtó nyílik: szállj ki - mondták. Két oldalamon a két drágalátos barátnőm, szemből meg csak a vakuvillanást észlelem. (kössz Norbus a sztárfotót:D) Ismét ajtó, lekerül a fejemről a csodazsák, erre ott állnak a tüzijátékos, 25ös gyertyás és nem mellékesen a világ legszebb tortája körül a sötétben. Ők. Igen, mindannyian (csak Kriszti hiányzott). Akiket a legjobban szeretek. A barátaim.
Ismét gyors villanás az agyban: sírjak vagy nevessek? A választ végig sem kellett gondolnom, mert egyértelmű volt. 25dolláros vigyorral az arcomon álltam és gyönyörködtem benne. Bennük.

A falon lufik, Boldog Szülinapot Zsófi! felirat, és tündéri papírtányérkák az asztalon. Életem legszebb perceit éltem át akkor. Miközben elfújtam a gyertyát, az örömtől kívánni sem tudtam, mert nem jutott eszembe semmi. De azt hiszem nem is kellett. Bőven elég, hogy ők vannak nekem. Hogy ŐK a barátaim. Köszönöm...

Szolgálati közlemény: Norbus lemaradt a képről, de igazoltan hiányzott!! :) 

Csutinak külön köszönet a sajátkezűleg elkészített marcipán mintáért! Imádtam! :)