Mint már mondtam, imádok éjszaka kutyát sétáltatni. És imádok itt lakni, ahol. A csend csak az egyik dolog, amiért szeretem ezt a környéket. A másik: az apró "csodák", amik mosolyt varázsolnak az arcomra. Mert ugye szeretek mosolyogni. Szóval:
Kora este még tombolt a vihar, jég hullott az égből, de én csak álltam az erkélyen és néztem. Mert tetszett. De mostanra már csak a csend, a nyugalom maradt. És a két kis mosolytcsaló.
Egyikük egy kis (vagy annyira nem is kis) béka volt, aki igyekezett egy elég termetes gilisztát "arrébb cipelni". A késői vacsinak valót Gonzo megjelenése következtében szegény breki elhagyta, bár remélem távozásunk után visszament érte és elvitte kiccsaládjának. Mert igen, én úgy gondolom, nekik szánta. Vagy nem. De az biztos.
A másik pedig egy szintén termetes sünike volt, aki miután megvárta az elhaladó rendőrautót, átszaladt az úton és tovább igyekezett célja felé. Nyilván őt is megzavartuk, meg is állt inkább és összegömbölyödött. De amint látta, hogy nem akarjuk bántani, kidugta az orrát és csak nézett rám nagy szemekkel. Édes volt. :)
Remélem sokan vagyunk, akik észrevesszük és örülünk az ilyen apró, mosolytcsaló dolgoknak...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.