Szerintem sosem fogom elhinni. Úgy tényleg, igazán elhinni. Sosem fogom azt gondolni magamról, hogy jó "fotós" vagyok. Látjátok, most is idézőjelbe tettem. Mert még csak fotósnak sem tartom magam, nemhogy jó fotósnak. Van egy gépem, szeretem nyomkodni és ennyi.
Hiába mondják, egyszerűen nem tudom elfogadni. Zavarba jövök, elpirulok, hebegek-habogok. Egyszerűen csak szeretem csinálni. Mosolyt csal az arcomra, mikor másoknak tetszik. És elégedetté tesz. Aztán meglátok egy tényleg jó fotót és elbizonytalanodom. Azonnal. Hosszú időre. Hosszabbra, mint amennyi ideig az elégedettségem tart.
És talán az a legnagyobb baj, hogy egyik-másik hozzáértőről is azt feltételezem, hogy csak azért mondja, hogy "kurva jó képeket csinálsz!!", mert jóban vagyunk. Pedig a józan eszemmel tudom, hogy egyébként kegyetlenül őszinték mindennel kapcsolatban. És most meg olyan nevek segítségét akarják kérni a kiállításom megrendezéséhez, hogycsakna. Akik támogatását a képeim talán nem is érdemlik meg. Nem tudom...
Csak azt érzem, hogy kevés vagyok ehhez. Hogy nem nekem, hanem nálam jobb fotósoknak kellene ilyen kiállítást csinálni. És rendre irigykednem rájuk, ha megcsinálják.
Vagy csak leszarni az egész mizériát, és térdelni/guggolni/háton feküdni/hasalni a színpadon vagy környékén és kattogtatni a gépem... tényleg nem tudom.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.