Örül. Annyira jó. Szeretem hallgatni, mikor csak mesél és mesél. Vidáman. Már ideje volt. Az elmúlt hónapokban mindig csak a kérdések jöttek, a bizonytalanság, a kétségek. Ez ma már nincs. Csak a friss, tiszta öröm, ami minden mondatából árad. És a szemeiből.
Remélem így marad még nagyon sokáig...
Van egy lány, akinek mindig olyan szép és találó idézetei vannak. Szoktam Tőle lopni. Ma is megtettem. Igen Bridge, ez te vagy. :)
"Egyre gyakrabban rajtad felejtem a szemem, rengetegszer rajtakapom a gondolataimat nálad. Kívánom a közelségedet, és szeretnék minél közelebb kerülni hozzád. Az előbb néztelek, majd megérintettelek, és rémülten éreztem, mennyire vágyom rád."
Szeretem a szemeket. Főleg, ha szépek. De ha nem azok, akkor is tetszenek. Nincs még egy olyan része a testünknek, mellyel annyi mindent el lehet mondani. Örömöt, bánatot, boldogságot, szomorúságot, haragot, megvetést, értelmet, kétséget. Ha jól figyel az ember, mindent kiolvashat belőlük, és ha ügyesen használja, szavak nélkül is mindent elmondhat velük.
“Titkos írás az arc, de annak, aki a kulcsát bírja, nyitott könyv.”
Ez is megvolt. :) Bár sajna csak két napig élvezhettem a főváros eme szeglete nyújtotta élményeket, de így is megérte. Tetszett.
"A legjobb, amit tehetsz, hogy keresel egy olyan embert, aki pont olyannak szeret, amilyen vagy. Jókedvűen, rosszkedvűen, szépen, csúnyán, csinosan, akárhogy. Keresd meg azt, aki elhiszi, hogy a nap is érted kel fel. Mellette érdemes kitartani."
28. Nem éppen kerek szám, de ezt is meg kell ünnepelni. Tök érdekes, hogy már közelebb van a 30-hoz, mint a 20-hoz. Tisztán emlékszem még a napokra, mikor kicsiként a játszótéren hintáztam, ő meg állandóan biciklizett. Ma pedig kint dolgozik Angliában, ritkán látom, éli az életét. Ahogy én is. Azt hiszem felnőttünk... Furcsa.
Ezúton is isten éltesse az egyetlen bátyámat, Zolit!
Mostanában kicsit el voltam veszve. Tudom. De annyira el vagyok foglalva kicsi életem ÓRIÁSI dolgaival, hogy nem sok időm volt írogatni. Van pár dolog, amit el kell intézni ahhoz, hogy sínen legyek. Úgy érzem, jó úton haladok.
Örülök, hogy aki számít, az mind mellettem áll és VAN. Létezik. Nekem. Velem.
KÖSZI! :)
Szeretném. Tényleg. Ma minden annyira jó volt, hogy el sem hiszem. Csupa-csupa fantörpikus dolog. Már a reggelem is jó volt, nem gondoltam, hogy ezt még lehet fokozni. De lehetett. Aztán jött az ebéd. Fincsi volt. :) És délután is nagyon jól éreztem magam. Most pedig itthon ülök, és egyáltalán nem hiányzik, hogy bármerre is menjek. Pedig mehetnék. Azt hiszem, most elégedett vagyok. Ez azt jelenti, hogy boldog is?
(Az egyik kedvenc idézetem szerint igen...:)
Sosem szerettem a Forma 1-et. Nem értettem, mi abban a jó, hogy az emberek ülnek és nézik, ahogy az autók csak köröznek, és köröznek. Ilyenkor sokan mindig azzal vágtak vissza, hogy a foci sokkal értelmetlenebb dolog, hiszen ott meg a játékosok rohangálnak egy hülye labda után. Szerintem viszont az nem hülye sport. De mindegy is... Ma azonban mindezek ellenére elmentünk Mogyoródra (persze csak az ingyen jegy miatt) és kiderítetttük, milyen egy futamot élőben végig nézni. Még mindig nem szeretem a Forma 1-et.
Simán volt 40 fok, óriási tömeg, hangos autók. De az egésznek feelingje van. Ahogy Ádám fogalmazott: "ez az a sport, amire sikk kijönni, de otthonról, ágyban fekve jobb nézni." Mégis rengeteg olyan ember van, aki imádja, és képes a "világ végére" is elmenni csak, hogy lássa kedvencét. Én azonban nem tartom túl valószínűnek, hogy valaha is újra vállalkozom erre. Egyszer jó volt, - mert egyébként tényleg van benne valami, így élőben - de elég volt. A napszemcsim a fejemre égett - emiatt most elég viccesen nézek ki :), folyt rajtam a víz - szó szerint, de legalább ismét gazdagabb lettem egy élménnyel.
Köszi Anyu, és köszi Red Bull! - az étteremben 3-at is ittam az egészségetekre! :)
Szerintem vannak emberek, akiknek valami katartikus, nem evilági örömöt okoz, ha másokkal kib*szhatnak.
Végre elmehettünk volna úgy együtt egy hétre, hogy a melót itthon hagyjuk. De nem sikerült. Hála az "imádott" munkahelynek, és a "jófej" főnököknek. Nem szeretem az ilyet. Miért fájna az embereknek, ha jól éreznénk magunkat? Belehalna bárki is, ha nem dolgoznánk hét egész napig? Nem hiszem...
Megint elérkezett egy olyan nap, amikor reggel felébredve azt hittem, tök jó lesz minden. De végül kiderült, tévedtem. Kellemes ébredés, még kellemesebb reggeli, és egy olyan dolgot is sikerült elintéznem, amire már hetek óta várok. Aztán beborult az ég, és jöttek a fekete felhők. Nemcsak az égre, de az életemre is. Valamiért egész héten halogattam a nagy kérdést, de ma kénytelen voltam feltenni. Kár volt. Jöttek a kifogások, a magyarázkodások. Bennem pedig forrt a düh, és alig bírtam visszafogni magam. Aztán ahogy a düh elmúlt, csak a szomorúság maradt. De az még mindig itt van... tehetetlen vagyok.
“Ha emberekkel van dolgunk, sose feledjük el, hogy nem logikus lényekkel van dolgunk. Érzelmi lények vagyunk, akikben hemzsegnek az előítéletek, és akiket büszkeség és hiúság kormányoz.”
Vannak dolgok, amiket nem tudok megérteni, hiába próbálkozom. Miért van az, hogy néhány dolog baromi nehezére esik az embereknek? Olyan apróságok, amikről azt gondolnám, semmiség. Én sem vagyok egyszerű eset, belátom. De ha képes vagyok dolgokat úgy csinálni - vagy legalább megpróbálni - ahogy azt mások elvárják tőlem, akkor mások miért nem? Nem úgy élem az életem, hogy mindenkinek megfeleljek, de ha valaki fontos nekem, ha valaki számít, ráadásul sokat, akkor igyekszem úgy viselkedni, hogy az neki tetszen. Nem azért, mert ezt eldöntöm, hanem mert olyankor ez jön belőlem, és mert úgy érzem, megérdemli. De mi van akkor, ha az illető ezt nem értékeli, vagy egyszerűen természetesnek veszi, hogy ilyen vagyok? Akkor nem várhatok el tőle dolgokat? Vagy csak már megint túl bonyolítok mindent? De akkor sem értem. Nem szeretem, ha elvárnak tőlem valamit, de az a valaki nem képes ugyanazt megtenni. Akkor miért vár el tőlem bármit is? Tisztában vagyok vele, hogy nagyon makacs tudok lenni, de ez van. Ez az egyik rossz tulajdonságom a sok millió közül. Ettől függetlenül én szeretem... De még mindig nem vagyok okosabb. :(
"Csak ma megpróbálok alkalmazkodni az adott helyzethez, és nem vágyaimhoz igazítani mindent. Úgy veszem családomat, üzleti ügyeimet és szerencsémet, ahogy jön, és én alkalmazkodok hozzájuk.
Csak ma nem fogok félni, főleg attól nem, hogy boldog legyek, hogy élvezni tudjam a szépet, hogy szeressek és higgyem, hogy akiket szeretek viszontszeretnek."
“Minél kevesebb szabályt állítasz fel arra, hogy milyennek kellene lennie az életnek, és hogy másoknak hogyan kellene viselkedni, annál könnyebb boldognak lenned.”
Most biztos vannak olyan barátaim, haverjaim akik a pokolba kívánnak. De nem tehetek róla... Tényleg nem tudom megoldani, hogy menjek. Ha legalább egy kicsit okosabban csináltuk/csinálták volna... De mindig úgy gondoltam, hogy a dolgoknak oka van. Most is így gondolom. Remélem nem bántottam meg őket, és ettől függetlenül nagyon jól fogják magukat érezni.
Eddig is nagyon szerettem a focit, de a múlt héten megtaláltam a legújabb kedvenc háttérképemet a laptopomra. Íme:
Azt hiszem, mostantól még jobban szeretem... :)
Gondolom, mindenkinek feltűnt, hogy milyen csodálatosan, fantasztikusan, eszméletlenül, hihetetlenül gyönyörű lett a kicsi blogom! Ezúton is KÖSZÖNÖM drága CSUTIKÁMNAK! A világ legügyesebb, legtehetségesebb csajának! IMÁDLAK!! :)
Tegnap este volt egy pillanat, mikor ez a szám jutott eszembe... :)
(Először Amerikában hallottam ezt a dalt '98-ban. Azóta imádom.)
Mintha csak a sorozatból léptünk volna ki... Megbeszéltünk egy ebédet Csutival, hogy közben kibeszéljük az éppen aktuális problémánkat. Nagyon komoly volt.
Találkozó az ex-Road előtt - most One Bisztró -, leülünk az asztalhoz - itt szoktak általában üldögélni a "menő" arcok , mert ez egy "menő" hely (pedig szerintem csak nagyon jó a kaja)-, és rendelünk. Ebédet, kávét, üdítőt, ásványvizet. Látom magunkat kívülről. Annyira filmbe illő... :)
Beszélgetünk, közben elintézünk egy-két céges telefont, majd az órára pillantunk és rájövünk, menni kell. A munka nem várhat.
Folyt. köv. Csuti! UGYE?? :)
De egyszerűen nem visz rá a lélek...
Nem szeretem ha esik. De ezt egyszer már kifejtettem. Ráadásul ma elment. Pár napig nem látom. :(
Az időjárás tökéletesen tükrözi a hangulatomat. Csak arra vagyok képes, hogy üljek és bámuljak kifelé az ablakon, miközben szól a zene.
Ez egy ilyen nap... Majd elmúlik.
Nem is értem, hogy mehetett ki eddig a fejemből... Fogalmam sincs.
Tehát:
Mint már említettem, mindig van egy szerelmem. De emellett - természetesen - van egy állandó is. És ma Ő itt volt, és beszélgettem Vele. Vagyis pontosabban a frontemberével. Ugyanis az állandó szerelmem, aminek helyét soha, senki nem veheti át a: Kowalsky meg a Vega!
És, csak hogy lássátok, nem kamuzok:
IMÁDOM!! :)
Ja, és kapok Tőle jegyet az októberi PeCsás lemezbemutató koncertre! :)
MÉG JOBBAN IMÁDOM! :)
Mindig van egy szerelmem. Olyan nincs, hogy nincs. :) Folyamatosan változnak, mindig újabb és újabb jön. Most épp Ő az:
"A nőket a szerelem nemcsak érdekessé teszi, hanem meg is szépíti. A nő akkor szép igazán, ha boldog, és akkor boldog, ha érzi, hogy szeretik."
"Aki szeret, az nincs többé egyedül, mert az, akit szeret mindig jelen van. Aki szeret, az már nem akar többé a saját élete középpontja lenni. Engedi, hogy életének más legyen a középpontja és ezt nyereségnek, boldogságnak érzi. Feladja önmagát. Olyan lesz, mint egy nyitott kéz, amely kapni akar. Aki szeret, annak van bátorsága ahhoz, hogy olyan legyen, mint akinek szüksége van valamire."
